Szerintem ez jogos kérdés. Nemegy férfiismerősömtől kérdeztem, hogy miért van az, ha egy pasi félrekefél, az normális, mert a vadászösztön vezérli, ettől férfi a férfi, de ha egy nő lép félre a kapcsolata során, máris különféle jelzőkkel illetik, ribancnak, kurvának nevezik. Miért, kérdem én. Miért természetes az, ha egy férfi ilyet tesz, miért elfogadott, miért jogszerű, törvényszerű és elfogadott tény, hogy a férfi úgy van berendezve, hogy hódítson, vagy ahogy sokan mondják, "minél több helyen elhintse a magját". Szerintem nem alapvető dolog, sőt, nem tudom elképzelni, hogy ha szeretek egy embert, akkor eszembe jut, hogy másokkal is bepróbálkozzak. Két okból is. A szerelem, vagy szeretet bizalomra épül, és ha ez a bizalom egyszer megrendül, utána nagyon nehéz visszaállítani. Sőt, valljuk be őszintén, szinte lehetetlen az egészet ugyanolyanra visszacsinálni. Egy női portálon olvastam egy cikket egyszer a barátságról. Azt írta, ha egy barátság egyszer megszakad, és utána sikerül újra kialakítani, akkor is ott marad az a bizonyos csomó, mint amikor két madzagot kötünk össze. Nem lehet ezeket a sérelmeket se maradéktalanul eltüntetni, a pici tüske mindig ott lesz, és egy késés, vagy félreértelmezett telefon, e-mail vagy sms máris újra kirobbantja az elfeledettnek hitt tényt, hogy a bizalom egyszer megrendült, és sose állt vissza teljesen. De kicsit elkalandoztam, igazából a fenti kérdést akartam boncolgatni. Mert a pasik azt hiszik, hogy egy nő igenis elfelejti a megcsalást, ha kap egy virágot, egy puszit, egy sajnálomot, vagy egy csokit. De most komolyan, ennyire könnyen elintézhetőnek tartanak minket? Hogy egy szál virág láttán megint a nyakukba ugrunk, és csókolgatva mondogatjuk, megbocsátok drágám? Hát a nagy túrót lehet ezt ilyen egyszerűen elintézni.
Az a baj, a pasik azt hiszik, nélkülük megáll az élet, ők a Föld, mi meg a Hold, kell valaki, aki körül keringhessünk. De éppen mi tudunk meglenni nélkülük, hány olyan esetet hallottam, láttam és tapasztaltam, ahol a csaj megmakacsolta magát, dacból azért se, átnézett a fiún, levegőnek nézte, és a pasi kúszott oda, esdekelt, hogy nem bírja tovább.
Azt sajnos nem veszik figyelembe, hogy a megcsalásnál nem is igazán az fáj, hogy más nővel voltak, hanem hogy ezt velünk tették. Maga a tudat, hogy valaki, aki folyton azt mondogatta, mi vagyunk számára az egyetlenek, és eddig még ne szeretett senkit ennyire, egyszer csak kiderül, más nővel osztja meg az ágyát. Ilyenkor összeomlik bennünk egy gondosan felépített világ, egyedül eltévedve kóválygunk a romok között, és keressük a lehetséges kiutakat. És két dolog fáj ilyenkor a legjobban, hogy becsaptak, és hogy mekkora hülyék voltunk. Elkezdünk keresgélni az emlékek között, hogy biztos voltak erre már korábban jelek, a bárban rákacsintott egy másik csinos nőre, volt, hogy nem a mi illatunkat éreztük egy ingen, vagy hogy hirtelen elhatározásból változtatni akart a külsején, holott hónapokig, akár évekig rá se tudtuk venni, hogy értünk megtegye. Ilyenkor elindul az önmarcangolás, a miért nem vettem észre korábban, okoljuk azt a vacak rózsaszín ködöt, ami a szerelem erejével teljesen elvakított. Aztán elkezdjük okolni magunkat, hogy biztos mi is tehetünk róla. Biztos már nem voltunk annyira vonzóak, elhagytuk magunkat, felszedtünk pár kilót, amit nem is tartottunk nagy gondnak, mert a pasi folyton azt hangoztatta, így több szeretnivaló van rajtunk. Vagy már túl kiszámíthatóvá váltunk, hiszen már majdnem minden második mondatunkat be tudta fejezni, és tudta, mit mi követ, amire azt hittük, milyen szép, mennyire figyel rám, és mennyire egy hullámhosszon vagyunk, hogy már kitalálja a gondolataimat. És ha sikeresek vagyunk, a végén eljutunk arra a szintre, hogy már a mi hibánknak tartjuk az egész félrelépést, hogy mi rontottuk el, változtatni kellett volna, cselekedni, és nem hagyni a dolgot idáig fajulni. Ez baromság, aki ebbe a hibába esne, ne tegye. Nem mindig vesszük észre a hibát, több szem többet lát, szokták mondani, és egy párkapcsolatban ez természetes, hogy ha valami gond van, elülünk, és megbeszéljük. Hiába ismeri valaki a másikat régóta, nem vagyunk gondolatolvasók, ha nem teszünk rá finom célzásokat, vagy nem kezdeményezünk, és mondjuk, beszélni kell, a másik mit se sejt a dologból.
A másik ilyenkor fellépő érzés a becsapottságérzése. Hogy az, akinek elmondtunk mindent, akit lelkitársnak hittünk, akiben 100%-ban megbíztunk, most lehasított egy akkora pofont, hogy könnyes szemekkel a padlón fekszünk, és nincs erő feltápászkodni. Teljesen összetörünk, mert úgy érezzük, akiben a legjobban megbíztunk, elárult, ha ez nem az első eset volt, akkor megint lejjebb megy a bizalmi szint az emberek iránt, még bizalmatlanabbak eszünk egy ismeretlen férfi közeledtekor, még meg se ismertük, de folyton ott lesz az érzés, hogy ez túl tökéletes, mint a többi, itt is lesz valami bibi, már előre félünk egy újabb esetleges pofontól, és a korábbi történteket alapul véve majdnem csak azt várjuk, mikor fog ő is megcsalni mindet, hogy újra bebizonyíthassuk magunknak, hogy hülyék és vakok voltunk, megint megtörtént amitől féltünk. Ha ismételten megtörténik, azért kicsit megnyugszunk, hogy igen, igazunk volt, a sejtésünk beteljesült. Holott ez csak bemagyarázás, már annyira akarjuk, hogy igen, ő is lépjen félre, hogy a sejtés bebizonyosodjon, hogy ha a pasi nem is ad rá okot, mi már egy apró dologra is azt mondjuk, ez is egy jel, és rátámadunk, hogy mekkora szemét, hogy megcsal minket.
Igen, az ilyen esetekben mondom, hogy egy ember, mennyi másik emberi életet tehet tönkre akaratlanul. Nem is sejti, hogy ezzel az egy félrelépéssel mekkora hullámot indít el. Egy ember bizalma megrendül, de ne csak benne, a félrelépőben, hanem a többi férfiban, általánosítani kezd, mindenkit egy skatulyába tesz vele. Aztán a gyanútlan pasi, aki érdeklődik a sértett nő iránt, nem tudja, mi a baj, és egy ilyen kapcsolat után már nem mer kezdeményezni, ő is skatulyáz, hogy a nők kiszámíthatatlanok, és nincs ki mind a négy kerekük, és már félve vág bele egy új kapcsolatba.
És a folyamat megy tovább, valaki egyre veszít önbizalmából, és csak nehezen tudja elhinni, ez lehet az igazi, és nem számíthatok újabb csalódásra...valakit pedig erősebbé, magabiztosabbá tesz, a kudarcok ellenére egyre tapasztaltabban olvas a jelekben és tettekben, és alig várja, hogy új embert ismerhessen meg.
De a kérdés még mindig megválaszolatlan, hogy a félrelépő férfit miért nem minősítik, miért marad nagy arc a haverok között, míg a nőt, aki egyszer vét is, minden adandó alkalommal lekurváznak, és még a barátai szemében is más fénybe tűnhet fel.
Na igen, miért? Miért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése