Szerelem, szerelem, ha elkaptam, az ellenszerét nem is keresem. Úgy gondoltam, ez egy olyan nagyszerű dolog, amit nem elég az év egyetlen napján, méghozzá tél végén megünnepelni. A szerelem minden napja, minden órája, sőt minden tized- és századmásodperce ünnepelendő, hogy van kit szeretni, és van, aki minket szeret. Egy kölcsönös odaadás ez, amikor a mágnes északi és déli pólusa összetalálkozik, és oly erősen összefonódnak, hogy szinte szétszakíthatatlanok. Most nem kívánok a negatívumokra kitérni, hogy ha elmúlik a rózsaszín köd, és felleljük a másik hibáit, vagy együtt maradunk, vagy rájövünk, nem ő a nagy Ő, és továbblépünk. Most, ahogy a cím is mutatja, a szerelmet akarom magasztalni, ezt a csodálatos érzést, aminél szebbet talán még sosem hordott hátán a Föld, ami édes ízével megrészegíti az embert és elveszi teljesen az eszét. Leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor a gyerek betér az édességboltba, és az eladó megengedi, hogy valamit ajándék gyanánt válasszon. A gyerek szíve ilyenkor egyre hevesebben kalapál, szeme rohan ide-oda a nagy kínálaton, nem is tudja, hogy a karamellát vigye, vagy a szájban oly selymesen olvadó málnacukrot fogadja el. És igen, mint ahogy nincs két egyforma falat csokoládé sem, úgy két egyforma szerelem sincs. Mindegyikben van valami, ami édes és krémes, ami miközben elolvad a szánkban lágy ízével kényeztet és selymes könnyedségével bomlik ezernyi meg ezernyi apró darabra a szánkban. Olyan ez, mint amikor az iskolai szalagavatóra keressük a megfelelő darabot. tanácstalanok vagyunk, vajon mi állna a legjobban, mit is akarunk valójában, és akkor egyszer csak a nagy keresgélésben amikor előrébb toljuk az előző vállfán lógó darabot, megpillantjuk az Igazit. Na jó, talán a hasonlat nem a legtalálóbb, mert ott vannak a véletlen szerelmek, amikor az ember nem válogat, hanem belebotlik. Amikor a megszokott úton hazafelé belebotlik egy titokzatos idegenbe, és mintha valaki megpörgetné a földgömböt, kiszalad a lábunk alól a talaj, le se merjük venni a tekintetünket róla, nehogy elmulasszuk, vagy mereven bámulunk, nehogy egy újabb pislantás után eltűnjön örökre szemünk elől.
A szerelem vak, így volt, van és lesz is mindig. Ismeri mindenki ezt a mondást, minden nyelven megtalálhatjuk, mivel örökérvényű világjelenségről van szó. Vakká tesz minket, de őszintén, ki akarja látni a teljes világot, amikor a szerelemtől párjával is alig tud betelni? Amikor minden apró rezdülését figyeli,nehogy lemaradjon valami érdekesről, fontosról. Ilyenkor nem érdekel senkit, mi van a mellettünk lévő kirakatban, mit történik körülöttünk. Mintha a teljes látótér helyett kapnánk egy kicsi csövet, hogy azon át szemléljük a dolgokat. A rózsaszín felhőben lebegünk, úgy érezzük, ez a mennyország, szárnyalunk a boldogságtól.
Aki szerelmes, nem lát, nem hall. Vigyázni kell, mert annyira kizökkenti az embert, hogy képes teljesen megőrjíteni, elvenni józanságát, függőséget okozni. Mint a pálinka az alkoholistának, ha egy percig sincs velünk, máris hiányzik, rosszul vagyunk a tudattól, hogy nincs velünk. Az eszünk folyton csak felé kalandozik, nem eszünk, nem iszunk jóformán, mert egész nap csak róla álmodozunk, felelevenítjük az elmúlt napokat, azt a vele történt első csókot, az illatát, gondolatban elmerülünk szeme kékségében, vagy mosolya fehérségében. Függővé tesz, mert ha nincs velünk, nehezen bírjuk ki nélküle, és leszokni az együtt töltött percekről szinte nem lehet...meg ki akar egyedül lenni, amikor végre van valaki, akivel egy húron pendülünk, aki úgy szeret minket, ahogy vagyunk,és akit mi is úgy szeretünk, ahogy van? Amikor ki kell használni minden percet, felfedezni együtt a világot, hiszen több szem többet lát, és ilyenkor más a világ. Aki szerelmes, csak a jót és szépet érzékeli, optimista, magabiztos, és kicsattan az örömtől. További ismertetőjele a gondolkodás teljes vagy részleges leállása, az ösztönszerű cselekvés, az álmodozó arckifejezés és a fülig érő száj. Nyomokban szívecskés medálokat vagy karkötőket is tartalmaz. A szerelem ragályos, mint a nátha, fertőző, és egyszerre több embert dönt ágynak. Viszont ha eltalál minket Ámor nyila, nem futunk a patikába az ellenszerért, inkább otthon szenvedünk, ha nincs velünk, és megvárjuk, amíg a lappangási idő után ledönt minket teljesen a lábunkról. Kézről kézre és szájról szájra terjed, nem kímél fiatalt és időset, nem ismer lehetetlent és határokat, nem ismer tradíciókat és kulturális, műveltségi és rangi különbségeke. Aki egyszer elkapta, vagy sajnos hamar kigyógyul belőle, vagy élete végéig szüksége van kedvesére, az egyetlen ellenszerre. Viszont aki kigyógyult, félhet, retteghet, hogy újra elkapja, hogy jön a rejtélyes idegen, és Ámor ismét céloz, lő és talál.
Szerelem, te, ki megint a tavasz beköszöntével ismét hangosan zenged a boldogság zenéjét, te, ki megédesíted az emberek mindennapjait, elfeledteted velük bánatukat, gondjaikat, harmóniát és vidámságot hozol az emberek közé, terjedj, és hódítson meg küldöncöd nyila még több szívet...és ne felejts el engem se megtalálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése