Köszi, hogy felnyitottad a szemem...

Egy szakítás után mit változatosak az érzelmek. Én először fel sem fogtam, olyan hirtelen és váratlanul ért, hogy először csak pislogtam, mosolyogtam, és ahogy elkezdtem feldolgozni a történteket értettem meg, hogy ez gáz. Gáz, hiszen egy olyan lehetetlen és badar indokkal tettek lapátra, és olyan módon, hogy azt hittem itt a vég, innen nincs tovább. Mert nem is az fájt a legjobban, hogy megint egyedül vagyok, és maga a szakítás se bántott, hiszen az utolsó időszakban eltűnt a rózsaszín felhő, meg a szikra, és rájöttem, megismertem és mégse ő az a rejtélyen idegen, akire a nagy Ő-ként vágyakoznak a lányok, persze nekem nem a szőke herceg kell fehér lovon, de az ember úgyis megérzi, ha az a valaki éppen az a bizonyos Valaki. Csak ezt hogy mondja el a másik megbántás nélkül, hogy a másikne azt érezze, hogy csak egy pótlék volt, egy kellék, ameddig az ember nem akart eygedül lenni, és ha nincs jobb jó volt ő is. Szépen fogalmazgattam, hogy s mint lehetne a tudtára adni, hogy vége. De ő megtette. Gyors volt és kíméletlen, és az akkoriban amúgy is rossz paszban lévő támogatásra és megerősítésre vágyó énemen rugott még egyett, hogy bebizonyítsa igenis lehet még mélyebbre zuhanni. Mert nincs is annál kiábrándítóbb, mint amikor bizonytalanságban hagy, és azt mondja, más irányt is érez vonzalmat, majd nemsokára összejön ismételten az exével. na, bumm, ezt nekem. Mi is volt a bizonytalanság? Először is, hogy tényleg volt-e harmadik, vagy csak egy hülye indok volt, hiszen nem tökösen a szemembe mondta, hogy láthassam rajta, mennyire igaz és komoly, hanem lerendezte egy levéllel. Ilyenkor komolyan nem értem a pasikat, amikor egy SMS-ben, levélben leráz, hogy vége, annyira se méltat, hogy azt a pár hetet, hónapot amit együtt töltöttünk annyira megbecsülné, és megmutatná, hogy tisztel még annyira, hogy szeméylesen mondja a szemükbe. Hiszen akkor van lezárás, ha van kérdés, meg lehet beszélni, egy SMS-re mit tud mondani az ember, visszaír? Na ne, nem fogok az ő stílusában reagálni.

Másodszor, ha ilyen gyorsan visszaevezett a régi kikötőbe, mi a garancia, hogy én csak egy felejtő pótlék voltam, nyűg,de legalább voltam. Mert elmaradtak a barátnőimtől irigyelt gesztusok, nem voltak napi hívások, hogy mi van velem, vagy legalább egy esti SMS, persze, tudom, ilyenkor jön a szöveg, hogy én is hívhattam volna, de rossz belegondolni, hogy én gondolok rá, és fontos annyira, hogy megkérdezzem, mivan vele, és érdekődjek, ő meg nem - vagy nem is érdeklem, és visszakanyarodunk a pótlék vagy csak feltevéshez, vagy nem tudom, talán nem az az aggodalmaskodó érdeklődő fajta. 

Aztán jött a csendes időszak, amikor eltűnt, nem láttam, alig értem el, ő meg kimért volt, és mindenre volt magyarázata, kifogása, nekem meg jöttek az aggodalmak, hogy valami baja lehet velem, csak nem árulja el, hogy mi lehet velem a gond, velem van-e egyáltalán a gond, vagy van-eegyáltalán gond. És jött az érzés, hogy ez így nem jó, ez így nem mehet tovább, mert az sem megoldás, hogy csak azért vagyunk együtt, hogy ne legyünk egyedül. Aztán végre személyesen is láttam napokkal később, látszódott a gondterheltség, hogy valami nyomasztja, de le lett rázva egy fáradt vagyok kifogással, jöttek az ölelések, meg a csókok, és a "csinálhatnánk holnap valamit", amiből nem lett semmi, hanem két nap múlva megkaptam a levelet, hogy mást szeret. Fájdalmas időszak volt, hiszen annyi megválaszolatlan kérdést hagyott maga után, amit magamnak kellett megmagyaráznom, hogyha tényleg mást szeretett, miért nem közölte akkor személyesen, miért halasztotta a dolgokat későbbre. Aztán az ex már nem is volt vészes, csak maga a felismerés, hogy ezek szerint ennyit értem neki, hogy egy személyes búcsúra se méltat, és milyen hamar túl lett a dolgon, hogy másik másik nőnél handolt, és hogy valószínűleg velem akarta őt elfelejteni, de vagy könnyen túltevős fajta, vagy nem is volt sok érzés és élmény és emlék, amin el kell gondolkozni és fel kell dolgozni.

De nem is a siránkozás lett volna a célja ennek a bejegyzésnek. Inkább az, hogy mennyit öszönhetek neki, amiért sárba tiportnak éreztem magam, hogy egy nagy nulla vagyok, és a kutyának se kellek majd, ha ő neki se kellettem. Az önbecsülésem a béka segge alatt volt, és azt mondtam, nem lesz belőlem semmi.

Aztán gondolkoztam, és elmélkedtem és rájöttem, hogy ennyit nem ér egy ekkora segg, igenis megmutatom, ha nem is neki, hanem magamnak, hogy tudok én, ha akarok, és mennyire sokra is vagyok képes, belevágtam új dolgokba, kerestem új hobbikat. És mégis túléltem? Naná, vannak új ismerősök, tanultam megint sokmindent az életről és az emberekről. És bebizonyítottam magamnak is, hogy talpra lehet állni, ha soká is nehezen is egy szakítás után :)

Lovatlan pasik, avagy hova tűntek a lovagias fériak?!

Valahogy nem tudom felfogni, miért mindig ugyanazon paraméterű egyedek tapadnak rám. De most komolyan, kérdem én, hol a fenében vannak a normális pasik? Vagy egy másik galaxison élnek, esetleg egy másik idősíkon mozognak, vagy olyan ritkák, hogy külön kis kolóniában élve elrejtőznek a nagyvilág elől. Egy biztos, nem tudok a mostani pasikon kiigazodni. Nem értem, miért és mitől hisztisebbek, mint a nők. Elvégre egy nő pikírt, annak két főbb oka lehet, vagy megjött neki, vagy épp meg fog neki jönni. Kiakadhat, ha a "Kövér vagyok szerinted?" kérdésre azt kapja, dehogy, pont olyan vagy, mint amikor megismertelek, vagy az úgy szeretlek, ahogy vagy szöveg, itt elgondolkozunk majd rájuk zúdítjuk, vagy hazudnak, mert tudják mit akarunk hazudni, vagy az utóbbi variációnál kiverjük a hisztit, hogy ez nem volt válasz, igenis kövérnek tart és micsoda bunkó. De mi nők vagyunk, van rá ezer mentség, mint a mert a nők érzékenyebbek a hormonszint változásokra magyarázat. De mi is emberből vagyunk, és elhisszük, ha a pasi is néha rosszkedvű, vagy morcos, esetleg ne adj isten kiakad valami számunkra "kicsinység" miatt - nekünk is vannak hisztijeink, de itt mégis másról van szó.

Az anno erős, mármár macsós karakter felértékelődött, és valahogy eltűntek az "igazi" férfiak - tisztelet a kivételnek. Mintha megcserélődött volna a két nem szerepe, a nők lettek a keményebb és határozottabb személyek, míg a férfiak "elnőiesedtek". Bedurciznak, nem szólnak napokig semmit, vágják a pofákat és várják, hogy mi engeszteljük ki őket olyan dolgokért, amiről nem is tehetünk, besértődnek olyan dolgokon, amikért mi haragudhatnánk inkább rájuk. Aztán egyszer csak újabb 180 fokos fordulat, és mosolyognak, mintha mi se történt volna. 

De ami még ennél jobban aggaszt, hogy már ott tartunk, tényleg lassan egy nőnek kell megküzdenie egy férfiért. Na, ne, kérlek, fiúk, ezt az egyet legalább tartsátok meg magatoknak, nehogy ezt is a csajok végezzék. Elvégre mi a szokás? Ha egy lánynak megtetszik egy fiú, elkezd vele szemezni. Eddig stimmt, aztán ha a pasi észreveszi a szemezőt és neki is tetszik, akkor veszi a bátorságot és odamegy, leszólítja, esetleg elhívja egy italra. Ilyenkor annyit hallottam, hogy jaj, de mivan, ha nemet mondd, könyörgök, ha így áll már hozzá, akkor mire számít, benne van a kikosarazás, de ha az a szerencsétlen csaj már mit össze töri magát, hogy felhívja magára a figyelmet, nem hiszem, hogy ha odamegy és leszólítja elküldi egyből a fenébe. És nem kell begyakorolt szöveg, a félszeg, piruló arc és a félszegség mosoly, és valahogy akármilyen ügyetlenek is vagytok ilyenkor, mi titkon olvadozunk, hogy mekkora hatással vagyunk rátok, amikor dadogva kéritek el a telefonszámunkat, vagy hívtok el minket valahová. Akármilyen ügyetlennek és esetlennek érzitek is ilyenkor magatokat, ilyenkor mégis olyan aranyosak és szeretnivalóak vagytok.

Viszont manapság sajnos azt veszem észre, hogy egy csajnak kell a pasi után futnia. A pasi kéreti magát, a pasi makacskodik, a pasi várja elsőként a bókokat...és várja, hogy leszólítsa egy csaj. Szóval, az ilyen mulya fazonok ne is csodálkozzanak, ha nem nagy sikerük van, mert a csajok akármilyen erősnek, meg meghódíthatatlanoknak is tűnnek, belül igenis gyámolításra szoruló, gyenge nőcskék, akik várják, hogy az ő lovagjuk levegye őket a lábukról. Úgyhogy a mai gyakorlatban kb. ez megy, a lányka kinézi a megfelelő prédát, felméri, és azt mondja, micsoda pasi. Figyelni, és várja, hátha arra néz végre. És akkor bravo, megtörtént, összetalálkozott a tekintet, és megvolt a rövidke szemezés, esetleg egy kis kacérkodás a csajszi részéről, egy kis mosolygás, egy szolid kacsintás, és várja, hogy hátha felhívta magára a figyelmet. És ekkor nem történik semmi, mindkét fél várja, hogy lépjen a másik. Na, mi meg ilyenkor akadunk ki, gondolván, na nem is tetszünk neki, biztos nem vagyunk az esetei, ez a ruha mégse volt jó választás, mert milyen előnytelen, vagy mégse lett olyan a sminkem, mint gondoltam...és itt elindul az agyalás, mi lehet a gond, közben szemezünk és szinte könyörgünk, hogy jöjjön már oda az a szerencsétlen, ha tényleg tetszünk neki.

Aztán a másik kedvencem, amikor feladja, és nem képes küzdeni. Már bocsi, hogy egy ilyen példával érek, de mi nők bezzeg ha valamit annyira akarunk, akkor aztán mit meg nem teszünk, hogy megszerezzük, például ott az a szexi pulcsi, amit úgy kinéztünk, és akkor már csak egy darab van belőle és mi nem adjuk fel, átgázolunk a másik csajon, mert mi igenis megszerezzük azt a pulcsit. Erre mi a pasi hozzáállása? Kinéz, szemez, mosolygás és kacsintás, eddig eljutunk, aztán a kis teszetosza ott áll, egyik lábával csiszatolja a másikat, félszegen álldogál, előreinog egy lépést, aztán megáll, megint előrearaszol, megint megáll, és addig vacakol és hezitál, míg jön egy erősebb alfahím, és lecsap a csajra. Szóval tudom, ez a pulcsis hasonlat nem a legjobb, csak sose értettem, ha annyira kell neki a csaj, mert tetszik neki, szimpi, akkor miért nem küzdd a érte, miért hagyja ilyen simán, hogy valaki csak így elhappolja előle a csajt.

És a meghódítás, szóval tessék összeszedni magatokat, mert az már tényleg elég durva, ha a csaj megy oda, és a csaj hív meg titeket egy italra valahova, mert olyan helyes pasinak tűntök. Én személy szerint láttam ilyen esetet, amikor a csaj viselte a nadrágot, és határozottan odalépett és leszólította a pasit, hogy szia, szimpi vagy akarsz velem járni? Na igen, azért ennyire ne cserélődjenek fel a szerepek, ha nem képes odajönni és leszólítani, akkor nincs is miről beszélni, oda a varázs számomra.

De a legújabb trend, ami hab a tortán, az a közösségi oldalon leszólítós módszer. Na, aki a net mögé bújva és a személytelenségen felbátorodva képes csak lépéseket megtenni. Hány ilyen cikket lehet olvasni, hogy micsoda pasizós-csajozós oldal is a facebook. Persze, lehet van, akinek ez a romantikus, ez a tuti, ha belépve azt látja, hogy a másik megböködte, meg linkelt neki valami romantikusat, utána meg büszkén beállítja a kapcsolatban van szöveget, hogy hadd lássa mindenki. Nem vagyok gonosz, de szerintem ez az egyik legszánalmasabb, amikor még arra se tudjuk venni a fáradtságot, hogy személyesen hívjuk el valahova a másikat, hanem otthon, vagy egy baráti társaságban eltöltött sörben gazdag bulin vesszük a bátorságot, és böngészés közben rádobunk egy szia, tetszel szöveget...de lehet elintéz egy LIKE-gombbal...