Érdekesen van berendezve ez a modern világ; legyél egészséges, karcsú, már-már a csontsoványság határait súroló csúcs nő, de legyen formás kerek popsi és dús kebel. Egy picit sem ellentmondásos a képlet, hogy egymásnak ellentétes tényezőket pakolunk fel arra a bizonyos "tökéletes nők" polcra. Ilyenkor jön a válasz, hogy kérem, ha nem tetszik,ne így tedd ki magad a kirakatba És igaza van, csak sajnos a média ne ezt sugallja. Ha belegondolok egy kezemen meg tudom számolni, mennyi duci modell vagy molett színésznő szerepelt a filmekben. Tavaly olvastam egy cikket, miszerint nem alkalmaznak annyi molett színésznőt, mert a gyerekek számára ők is lehetnek követendő példaképek. Na kösz, mondom ilyenkor, mert ha a gyerek kövér, az egészségtelen, de ha zörögnek a csontjai és majd elfújja a szél, azzal nincs gond, és nem kell mellőzni a tv-ből. Mert igenis, számomra is ez volt anno a befolyásoló tényező. Annyi szép, magas és vékony,feszes bőrű és mosolygós lány és fiatal nő mosolygott vissza a címlapokból. Téves kamaszkori társítás, ha ő mosolyog, én is biztos boldogabb leszek, ha vékonyabb leszek. Nem mintha kövér lennék, nincs velem semmi baj, normális homokóra forma, nőies idomok. Ha belegondolok, a családomban mindenki sportos, nőies idomokkal bír, szóval sose leszek természetes úton olyan 180centis vékony combú vézna lány, mégha napokig koplalok is, miközben heti 5ször futom a köröket parkban, és mindenféle port meg tablettát is beveszek, hogy rásegítsek a tökéletes eredmény eléréséhez. Na igen, de ezt kamaszként senki nem mondta nekem, hogy nem attól leszek boldogabb, és nem attól leszek népszerűbb, ha én is beállok a vékony lányok sorába. És ha belegondolok, ez valami belénk kódolt gén lehet, hogy minden nő legyen elégedetten magával, a vékony nagyobb cicit akarjon, a teltebb vékonyabb derekat, az alacsony pár centi plusszot és a magas egy kicsit rövidebb végtagokat. És mi a magyarázat, hogy a pasiknak akarunk tetszeni. De ha jól belegondolok, valójában mégis inkább nőtársainknak akarunk megfelelni. Hiszen ha egy pasi utánunk néz, esetleg jelzi tetszését, húzunk egy pipát, jó nő vagyok. De az igazi sikert valamiért leginkább akkor könyveljük el, ha egy nőnemű egyén dicséri meg a ruházatunkat. De ebben biztos az is magyarázat lehet, hogy egy nő előbb észreveszi, ha új a frizura, más a ruha. És akkor megint visszakanyarodok, hiszen nagyon eltértem a dolgoktól. Szóval vissza fogyókúrához. Érdekes egy dolog, és én leginkább a saját példámat tudom felhozni. Kb. 12-13 lehettem. Megvettem ezeket a jó kis tinimagazinokat, amik tele vannak a "hogyan fogyunk 3 nap alatt 3 kilót", olyan rövid idő alatt kínál gyors és hatékony eredményt, ami a leírt módszerrel nem jön össze. Egyél minden reggel müzlit, gyümölcsöt, ebédre húst, vacsira meg valami könnyűt, mondjuk egy bögre teát. Nem tagadom, amit csak olvastam, mindnek nekiálltam, és mivel hiába dolgoztam keményen, sose hozta meg a kívánt eredményt, és ilyenkor jött az önhibáztatás; biztos valamit elrontottam, többet ettem valamiból, amit nem kellett volna, többet kellene mozogni, stb. A lényeg, hogy ezekkel nem volt gond, enni volt olyan nap, hogy alig ettem, írtam, miből mennyit ettem, számoltam a kalóriákat, minden nap mértem magam, mégsem mászott lejjebb a mutató. Ettől persze még jobban sanyargattam magam, fogyni egy dekát sem fogytam, és természetesen boldogabb se voltam. Elteltek az évek, és rájöttem, az egész nem ért semmit. Beleestem a szokásos yoyo effektusba, amit 2-3 napnyi éhezéssel lefogytam, azt a következő 2-3nap alatt visszaszedtem, mert azt elfelejtették akkor közölni, hogy a koplalás során lelassul az anyagcsere, kiéhezik a szervezet, és sokáig nem lehet bírni, utána meg hirtelen megbosszulja magát. Mostanra elértem azt a szintet, hogy a fogyókúra nem nekem való. Ha megkívánok egy falat csokit, akkor igenis megeszem, ha este éhes vagyok, merek enni minden bűntudat nélkül egy szelet vajas kenyeret. És milyen érdekes, a mozgás megmaradt, merek bűntudat nélkül "bűnözni", mindenből eszek, csak mértékkel, és ugyanaz az eredmény, mint amikor az újabb és újabb módszerekkel kísérleteztem magamon. Az eredmény ugyanaz, itt azt értem, hogy 3 kilóval vagyok csak több, mint amikor belekezdtem a fogyózásba, szerencsére nem több, de azért néha még mindig ott furdal, hogy az a 3 kiló azért eltűnhetne...de igyekszem elfogadni magam. Hiszen hiába lennék olyan, mint minden címlaplány, ha semmi mosoly nem lenne az arcomon. Lehet, egy kicsit teltebb vagyok, de legalább egyedi. Hiszen nincs még egy olyan nő, mint én, és nem minden a csomagoláson múlik. Sajnos nem megy elsőre, és az ember csinál néhány baromságot, mire eljut arra a szintre, hogy rájön, nem is érte meg. Ha belegondolok, mennyit voltam elfoglalva a súlyommal, és a külsőmmel, hogy közben egyre gátlásosabb lettem, és egyre kevesebb programban vettem részt, egyre kevesebb embert ismertem meg.Egyszóval az elméletem mindkét ponton megbukott; hiába követtem a diáta leírását pontról pontra, nem lettem vékonyabb, sőt, mosolygósabb és vidámabb sem a kudarcok miatt, és hála ennek, egyre kevésbé fogadtam el magam, egyre csúnyábbnak és kövérebbnek tartottam magam, így egyre gátlásosabb lettem, és nem mertem nagy társaságokba járni, szóval népszerű se lettem. Úgyhogy ennyit az egészről, ígérgetett, de semmivel nem lett jobb, volt, amelyik csak rontott a helyzeten.
Úgyhogy ha már olyan magazin kerül a kezembe, ami ezeket a csodamódszereket kínálja, bele-beleolvasok, de már nem veszem szentírásnak. Élem a kis életem, eszem amit jónak látok, de vigyázok, hogy azért mértékkel, mozgok amikor csak tudok, és amennyit csak tudok, és igyekszem nem azzal foglalkozni, amim nincs, vagy amilyen nem vagyok, hanem hangsúlyozom azt, amim van, és kiemelésre érdemes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése