Köszi, hogy felnyitottad a szemem...

Egy szakítás után mit változatosak az érzelmek. Én először fel sem fogtam, olyan hirtelen és váratlanul ért, hogy először csak pislogtam, mosolyogtam, és ahogy elkezdtem feldolgozni a történteket értettem meg, hogy ez gáz. Gáz, hiszen egy olyan lehetetlen és badar indokkal tettek lapátra, és olyan módon, hogy azt hittem itt a vég, innen nincs tovább. Mert nem is az fájt a legjobban, hogy megint egyedül vagyok, és maga a szakítás se bántott, hiszen az utolsó időszakban eltűnt a rózsaszín felhő, meg a szikra, és rájöttem, megismertem és mégse ő az a rejtélyen idegen, akire a nagy Ő-ként vágyakoznak a lányok, persze nekem nem a szőke herceg kell fehér lovon, de az ember úgyis megérzi, ha az a valaki éppen az a bizonyos Valaki. Csak ezt hogy mondja el a másik megbántás nélkül, hogy a másikne azt érezze, hogy csak egy pótlék volt, egy kellék, ameddig az ember nem akart eygedül lenni, és ha nincs jobb jó volt ő is. Szépen fogalmazgattam, hogy s mint lehetne a tudtára adni, hogy vége. De ő megtette. Gyors volt és kíméletlen, és az akkoriban amúgy is rossz paszban lévő támogatásra és megerősítésre vágyó énemen rugott még egyett, hogy bebizonyítsa igenis lehet még mélyebbre zuhanni. Mert nincs is annál kiábrándítóbb, mint amikor bizonytalanságban hagy, és azt mondja, más irányt is érez vonzalmat, majd nemsokára összejön ismételten az exével. na, bumm, ezt nekem. Mi is volt a bizonytalanság? Először is, hogy tényleg volt-e harmadik, vagy csak egy hülye indok volt, hiszen nem tökösen a szemembe mondta, hogy láthassam rajta, mennyire igaz és komoly, hanem lerendezte egy levéllel. Ilyenkor komolyan nem értem a pasikat, amikor egy SMS-ben, levélben leráz, hogy vége, annyira se méltat, hogy azt a pár hetet, hónapot amit együtt töltöttünk annyira megbecsülné, és megmutatná, hogy tisztel még annyira, hogy szeméylesen mondja a szemükbe. Hiszen akkor van lezárás, ha van kérdés, meg lehet beszélni, egy SMS-re mit tud mondani az ember, visszaír? Na ne, nem fogok az ő stílusában reagálni.

Másodszor, ha ilyen gyorsan visszaevezett a régi kikötőbe, mi a garancia, hogy én csak egy felejtő pótlék voltam, nyűg,de legalább voltam. Mert elmaradtak a barátnőimtől irigyelt gesztusok, nem voltak napi hívások, hogy mi van velem, vagy legalább egy esti SMS, persze, tudom, ilyenkor jön a szöveg, hogy én is hívhattam volna, de rossz belegondolni, hogy én gondolok rá, és fontos annyira, hogy megkérdezzem, mivan vele, és érdekődjek, ő meg nem - vagy nem is érdeklem, és visszakanyarodunk a pótlék vagy csak feltevéshez, vagy nem tudom, talán nem az az aggodalmaskodó érdeklődő fajta. 

Aztán jött a csendes időszak, amikor eltűnt, nem láttam, alig értem el, ő meg kimért volt, és mindenre volt magyarázata, kifogása, nekem meg jöttek az aggodalmak, hogy valami baja lehet velem, csak nem árulja el, hogy mi lehet velem a gond, velem van-e egyáltalán a gond, vagy van-eegyáltalán gond. És jött az érzés, hogy ez így nem jó, ez így nem mehet tovább, mert az sem megoldás, hogy csak azért vagyunk együtt, hogy ne legyünk egyedül. Aztán végre személyesen is láttam napokkal később, látszódott a gondterheltség, hogy valami nyomasztja, de le lett rázva egy fáradt vagyok kifogással, jöttek az ölelések, meg a csókok, és a "csinálhatnánk holnap valamit", amiből nem lett semmi, hanem két nap múlva megkaptam a levelet, hogy mást szeret. Fájdalmas időszak volt, hiszen annyi megválaszolatlan kérdést hagyott maga után, amit magamnak kellett megmagyaráznom, hogyha tényleg mást szeretett, miért nem közölte akkor személyesen, miért halasztotta a dolgokat későbbre. Aztán az ex már nem is volt vészes, csak maga a felismerés, hogy ezek szerint ennyit értem neki, hogy egy személyes búcsúra se méltat, és milyen hamar túl lett a dolgon, hogy másik másik nőnél handolt, és hogy valószínűleg velem akarta őt elfelejteni, de vagy könnyen túltevős fajta, vagy nem is volt sok érzés és élmény és emlék, amin el kell gondolkozni és fel kell dolgozni.

De nem is a siránkozás lett volna a célja ennek a bejegyzésnek. Inkább az, hogy mennyit öszönhetek neki, amiért sárba tiportnak éreztem magam, hogy egy nagy nulla vagyok, és a kutyának se kellek majd, ha ő neki se kellettem. Az önbecsülésem a béka segge alatt volt, és azt mondtam, nem lesz belőlem semmi.

Aztán gondolkoztam, és elmélkedtem és rájöttem, hogy ennyit nem ér egy ekkora segg, igenis megmutatom, ha nem is neki, hanem magamnak, hogy tudok én, ha akarok, és mennyire sokra is vagyok képes, belevágtam új dolgokba, kerestem új hobbikat. És mégis túléltem? Naná, vannak új ismerősök, tanultam megint sokmindent az életről és az emberekről. És bebizonyítottam magamnak is, hogy talpra lehet állni, ha soká is nehezen is egy szakítás után :)

Lovatlan pasik, avagy hova tűntek a lovagias fériak?!

Valahogy nem tudom felfogni, miért mindig ugyanazon paraméterű egyedek tapadnak rám. De most komolyan, kérdem én, hol a fenében vannak a normális pasik? Vagy egy másik galaxison élnek, esetleg egy másik idősíkon mozognak, vagy olyan ritkák, hogy külön kis kolóniában élve elrejtőznek a nagyvilág elől. Egy biztos, nem tudok a mostani pasikon kiigazodni. Nem értem, miért és mitől hisztisebbek, mint a nők. Elvégre egy nő pikírt, annak két főbb oka lehet, vagy megjött neki, vagy épp meg fog neki jönni. Kiakadhat, ha a "Kövér vagyok szerinted?" kérdésre azt kapja, dehogy, pont olyan vagy, mint amikor megismertelek, vagy az úgy szeretlek, ahogy vagy szöveg, itt elgondolkozunk majd rájuk zúdítjuk, vagy hazudnak, mert tudják mit akarunk hazudni, vagy az utóbbi variációnál kiverjük a hisztit, hogy ez nem volt válasz, igenis kövérnek tart és micsoda bunkó. De mi nők vagyunk, van rá ezer mentség, mint a mert a nők érzékenyebbek a hormonszint változásokra magyarázat. De mi is emberből vagyunk, és elhisszük, ha a pasi is néha rosszkedvű, vagy morcos, esetleg ne adj isten kiakad valami számunkra "kicsinység" miatt - nekünk is vannak hisztijeink, de itt mégis másról van szó.

Az anno erős, mármár macsós karakter felértékelődött, és valahogy eltűntek az "igazi" férfiak - tisztelet a kivételnek. Mintha megcserélődött volna a két nem szerepe, a nők lettek a keményebb és határozottabb személyek, míg a férfiak "elnőiesedtek". Bedurciznak, nem szólnak napokig semmit, vágják a pofákat és várják, hogy mi engeszteljük ki őket olyan dolgokért, amiről nem is tehetünk, besértődnek olyan dolgokon, amikért mi haragudhatnánk inkább rájuk. Aztán egyszer csak újabb 180 fokos fordulat, és mosolyognak, mintha mi se történt volna. 

De ami még ennél jobban aggaszt, hogy már ott tartunk, tényleg lassan egy nőnek kell megküzdenie egy férfiért. Na, ne, kérlek, fiúk, ezt az egyet legalább tartsátok meg magatoknak, nehogy ezt is a csajok végezzék. Elvégre mi a szokás? Ha egy lánynak megtetszik egy fiú, elkezd vele szemezni. Eddig stimmt, aztán ha a pasi észreveszi a szemezőt és neki is tetszik, akkor veszi a bátorságot és odamegy, leszólítja, esetleg elhívja egy italra. Ilyenkor annyit hallottam, hogy jaj, de mivan, ha nemet mondd, könyörgök, ha így áll már hozzá, akkor mire számít, benne van a kikosarazás, de ha az a szerencsétlen csaj már mit össze töri magát, hogy felhívja magára a figyelmet, nem hiszem, hogy ha odamegy és leszólítja elküldi egyből a fenébe. És nem kell begyakorolt szöveg, a félszeg, piruló arc és a félszegség mosoly, és valahogy akármilyen ügyetlenek is vagytok ilyenkor, mi titkon olvadozunk, hogy mekkora hatással vagyunk rátok, amikor dadogva kéritek el a telefonszámunkat, vagy hívtok el minket valahová. Akármilyen ügyetlennek és esetlennek érzitek is ilyenkor magatokat, ilyenkor mégis olyan aranyosak és szeretnivalóak vagytok.

Viszont manapság sajnos azt veszem észre, hogy egy csajnak kell a pasi után futnia. A pasi kéreti magát, a pasi makacskodik, a pasi várja elsőként a bókokat...és várja, hogy leszólítsa egy csaj. Szóval, az ilyen mulya fazonok ne is csodálkozzanak, ha nem nagy sikerük van, mert a csajok akármilyen erősnek, meg meghódíthatatlanoknak is tűnnek, belül igenis gyámolításra szoruló, gyenge nőcskék, akik várják, hogy az ő lovagjuk levegye őket a lábukról. Úgyhogy a mai gyakorlatban kb. ez megy, a lányka kinézi a megfelelő prédát, felméri, és azt mondja, micsoda pasi. Figyelni, és várja, hátha arra néz végre. És akkor bravo, megtörtént, összetalálkozott a tekintet, és megvolt a rövidke szemezés, esetleg egy kis kacérkodás a csajszi részéről, egy kis mosolygás, egy szolid kacsintás, és várja, hogy hátha felhívta magára a figyelmet. És ekkor nem történik semmi, mindkét fél várja, hogy lépjen a másik. Na, mi meg ilyenkor akadunk ki, gondolván, na nem is tetszünk neki, biztos nem vagyunk az esetei, ez a ruha mégse volt jó választás, mert milyen előnytelen, vagy mégse lett olyan a sminkem, mint gondoltam...és itt elindul az agyalás, mi lehet a gond, közben szemezünk és szinte könyörgünk, hogy jöjjön már oda az a szerencsétlen, ha tényleg tetszünk neki.

Aztán a másik kedvencem, amikor feladja, és nem képes küzdeni. Már bocsi, hogy egy ilyen példával érek, de mi nők bezzeg ha valamit annyira akarunk, akkor aztán mit meg nem teszünk, hogy megszerezzük, például ott az a szexi pulcsi, amit úgy kinéztünk, és akkor már csak egy darab van belőle és mi nem adjuk fel, átgázolunk a másik csajon, mert mi igenis megszerezzük azt a pulcsit. Erre mi a pasi hozzáállása? Kinéz, szemez, mosolygás és kacsintás, eddig eljutunk, aztán a kis teszetosza ott áll, egyik lábával csiszatolja a másikat, félszegen álldogál, előreinog egy lépést, aztán megáll, megint előrearaszol, megint megáll, és addig vacakol és hezitál, míg jön egy erősebb alfahím, és lecsap a csajra. Szóval tudom, ez a pulcsis hasonlat nem a legjobb, csak sose értettem, ha annyira kell neki a csaj, mert tetszik neki, szimpi, akkor miért nem küzdd a érte, miért hagyja ilyen simán, hogy valaki csak így elhappolja előle a csajt.

És a meghódítás, szóval tessék összeszedni magatokat, mert az már tényleg elég durva, ha a csaj megy oda, és a csaj hív meg titeket egy italra valahova, mert olyan helyes pasinak tűntök. Én személy szerint láttam ilyen esetet, amikor a csaj viselte a nadrágot, és határozottan odalépett és leszólította a pasit, hogy szia, szimpi vagy akarsz velem járni? Na igen, azért ennyire ne cserélődjenek fel a szerepek, ha nem képes odajönni és leszólítani, akkor nincs is miről beszélni, oda a varázs számomra.

De a legújabb trend, ami hab a tortán, az a közösségi oldalon leszólítós módszer. Na, aki a net mögé bújva és a személytelenségen felbátorodva képes csak lépéseket megtenni. Hány ilyen cikket lehet olvasni, hogy micsoda pasizós-csajozós oldal is a facebook. Persze, lehet van, akinek ez a romantikus, ez a tuti, ha belépve azt látja, hogy a másik megböködte, meg linkelt neki valami romantikusat, utána meg büszkén beállítja a kapcsolatban van szöveget, hogy hadd lássa mindenki. Nem vagyok gonosz, de szerintem ez az egyik legszánalmasabb, amikor még arra se tudjuk venni a fáradtságot, hogy személyesen hívjuk el valahova a másikat, hanem otthon, vagy egy baráti társaságban eltöltött sörben gazdag bulin vesszük a bátorságot, és böngészés közben rádobunk egy szia, tetszel szöveget...de lehet elintéz egy LIKE-gombbal...

Online ismerkedés

Itt vagyok megint és ma az online ismerkedés a téma. Már régóta nézegetem, hogy meg kéne próbálni, veszteni ne veszthet vele az ember, ha nem jön össze, akkor se látta a másik fél a képemet, nem fogom magam előtte beégetni ahogy tiszta idegen izgulva hebegve-habogva próbálok vele flörtölni. Nincs kép, nincs semmi, csak valami emailes elérhetőség, meg esetleg egy két adat magamról, de ha akarom, el is rejthetem, és azzal osztom csak meg, akivel én akarom. Szóval itt tartottam, megunva az egyedüllétet, folyton azt kérdezgettem magamtól, hol a hiba. Tutira bennem, mert nem hiszem, hogy másnak sikerül, mint valami pasimágnes vonzza magára a férfiegyedeket, és akkor megvilágosodott...ha tök negatív képet alakítottam ki magamról, akkor a környezetem is olyannak fog látni, mint ahogy én látom magamat, szóval első lépés, hogy feltuningoljam magam, önbizalmat szerezzek. Na igen, de hiába a barátok segítsége, meg a tippek és trükkök, az ember olyan érdekesen van összerakva, hogy az ismerősi segítő kezet nem mindig fogadja el, és ha egy idegen tanácsol neki valamit, azt jobban a fejébe veszi és jobban megfogadja. Hogy miért? Passz, én arra gondoltam, hogy egy barátról tudjuk,hogy ha az igazat is mondja a szemünkbe, mégis talán kicsit enyhébben mondja, mert segíteni akar, meg azt akarja, tisztában legyünk a dolgokkal, de meg se akar minket bántani. Egy idegen viszont ismeretlenül és köntörfalazás nélkül a szemünkbe mondja az igazat. Na igen, nekem egy ilyen kellett, nem egy kis rugdosás, hogy lépjek már valamit az ügyben hanem egy akkora ütés, ami kiveri a fejecskémből ezeket a pozitív mesébe illő idillikus képzelgéseket. És akkor nekiálltam keresgélni a neten, hátha találok valami érdekeset...és találtam is. Neveket és linkeket nem mondok, nem reklámozni akarok, csak elmesélni, hogyan is jutottam idáig. Szóval, rábukkantam egy oldalara, először beleolvastam, és majdnem ki is léptem, mondván, na megint találtam valami agymosó maszlagot, ami elkezdi prédikálni, hogy hogyan szedjünk fel egy pasit, meg a szokásos tippeket fogja felsorolni. De aztán megakadt a szemem pár dolgon, végigolvastam, és gondolva, ez csak egy hírlevél, nincs neki semmi tétje, regiztem. És csodák csodájára, másnap már ott is volt a postafiókomban az első lecke. Megnyitottam, beleolvastam, és egész érdekesnek találtam, sőt, olyan anyagot kaptam, ami nem csak a párkapcsolatok terén, hanem más élettereken is megállná a helyét. Szinte faltam a betűket, a sorokat, és mintha rólam írták volna, teljesen felocsúdtam, hogy micsoda világban éldegéltem ezidáig. Voltak tippek és trükkök, de ami a legjobban tetszett, hogy első tippje nem az volt, hogy nyomás, húzz minit és indulj pasizni, hanem azt tanácsolta, előbb tegyünk rendet magunkban. Naugye, ezt már én is kitaláltam, de itt legalább segítséget is kaptam, mivel érdemes próbálkozni, hogy ezt elérjem, és rájöttem, ez nem ciki, segítséget kérni, főleg mikor olvastam, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. És akkor leckéről leckére haladva eljutottam odáig, hogy ismerkedjek, és ne az legyen a fő cél, hogy egy embert megismerjek, hanem minél több emberrel lépjek kapcsolatba, hiszen ki biztosítja, hogy az első az igazi és legjobb, és az elutasításokat ne kudarcként éljem meg, hanem mosolyogva mondhassam, jöhet a következő. És így érkeztem el, hogy kéne valami oldalra beregizni, belekezdeni az ismerkedésbe újra, ha online is, de belekezdeni. Kezdetben megfordult már az eszemben, mielőtt felregiztem volna erre a hírleveles megerősítő "tanfolyamra", csak az első néhány oldal után megállapítottam, itt és így nem fogok találni senkit. De így utólag csak azt tudom kérdezni magamtól, mitől voltam ennyire biztos és határozott, hogy egyetlenegy jelöltet se fogok találni?

Nagy a választék, mégse találok semmit...avagy, melyiket a sok közül?

Itt ez a nagy választék, bemegyek egy boltba, először keresem az útbaigazító táblákat, merre is induljak, fáradhatatlanul válogatok a sorok között haladva, valamelyiknek a színe nem tetszik, másiknak a fazonja, vagy pont az én méretemre való hiányzik, van nagyobb is meg kisebb is mázsaszámra, de az az egy pont elfogyott. Érthetetlen. De az én legnagyobb bajom egy tök alap darabnak számító ruhanemű, a melltartó. Durva, és érthetetlen következtetéseket vontam le eddigi kudarcokban és cseppnyi reményt ígérő kutakodásaim során. Valahogy nem fér a fejecskémbe, hogy a pici mellű nőknek miért kínálnak nagyobb választékot a fehérnemű forgalmazók, mint azoknak, akiknek kényelmi okokból is szükségük lenne rá...jah, és miért van az, hogy ennyire eltérő a választék? Bemegyek egy boltba, keresem a méretem, de valahogy ez nincs, vagy nem létezik, nem értem. De akkor jöjjenek azok az észrevételek. Első, miért van az, hogy a melltartók 80-as körméret alatt C kosárnál megállnak, ha talál az ember D-t, akkor már sikerélmény, ne adjisten, még egy E, de akkor már tényleg fogja a melltartót, és örüljön, ne elégedetlenkedjen, hogy csak fehér színben van. Én is így vagyok ezzel, ott az a sok szép szín, tiritarkaság, vennék sárgát, kéket, pirosat vagy zöldet, de ami nekem megfelel, az csak fehér színben van, esetleg fekete, vagy szürke. Színesről álmodni se merek, már annak is örülök, ha egy E-s kosára kezembe akad. Most nem irigy vagyok, nekem nem gond, hogy A, B, meg C kosaras melltartókból ekkora a választék, de szerintem nem én vagyok az egyedüli, akinek 75-ös kellene D-s, E-s vagy F-s kosármérettel, és lejárhatja a lábát, mire egy darabot talál valahol. Meg ez valami hülye elv lehet, hogy ami nagyobb, az drágább, mert egy kicsibe kevesebb anyag kell, szóval még többért is tudjuk beszerezni az alapdarabnak számító fehérneműnket. És akkor jöjjön a kettesszámú kiakadás, amit még a mai napig nem értek...minek kell push-up-os szivacsbetét egy D-s, vagy annál nagyobb kosarú melltartóba? Azt még megérteném, ha valami pici szivacscsík bekerülne, hogy megtámassza a mellett, de azt nem tudom felfogni, minek az egészet kitölteni vele, felpróbálom, és annyi benne a szivacs, hogy nekem már nem marad benne elég hely. Szóval szép, hogy ekkora a választás, de tök örülnék, ha tudnék venni színes darabokat az én méretemben.

A másik nagy időtöltés a normális piperecuccok kiválasztása...na, irány a drogéria. Kinyílik az ajtó, és megcsap az illat, ahogy a férfi és női parfümök keverednek. Belépek, mi is kellene? Csak nagyon alap, ami tényleg kell a polcra, kéne sampon, na, meg balzsam...megvan a polc, és váááá. Van hajkisimító, meg göndörítő, meg fényesítő, meg kifésüléssegítő meg színvédő meg frissítő meg korpamentesítő meg ki tudja, mi van még, külön minden szín hajra, festettre, melírozottra, feketére, szőkére. Oké, leveszek egyet, mire jó, elolvasom a címkét, az ajánlást, látok egy másikat, az is miket tud, a móka, hogy a végén van egy csomó flakon a kezemben, én meg tanácstalan vagyok, melyik lenne a legjobb, ha dús lenne, vagy egyenes, vagy ragyogó vagy selymes, mindegyik tele van valami finomsággal, A.H.A kivonat, cink, mentol, nincs benne kollagén, van benne méhpempő..kész, elegem van, beleteszek egyet a kosárba, ha nem válik be, kihúzom a listáról, és majd választok egy másikat. Ugyanezt eljátszom a balzsammal, ott van még pár finomság, hőállóság meg UV védelem, meg ki tudja még mi. Nem rossz ez, elvégre ahány fej és ahány haj, mindnek más kell, csak ez a nagy választási lehetőségelőhoz egy problémát, a tanácstalanságot, hogy melyik is lehet igazán jó. Akkor ha ez megvan, irány a smink osztály, kell egy szemceruza, egy sima alapozó, ez még egyszerű, hozzámérem a bőrszínhez, és mehet a kosárba, a ceruzának meg a színét meg lehet állapítani ránézésre is, max bőrpróba, hogy jó-e az az árnyalat. Ha kell, bekerül a kosárba valamilyen csini púder, aminek nagyon tetszik a színe, megvesszük, de lehet, sose lesz alkalom használni, ha belegondolok nekem is hány olyan van, amit megvettem, aztán 1-2 alkalom után nem tudtam használni, maradt a fekete szemceruza meg a szempillaspirál. Juj, ha az is szép, valamelyik dúsít, a másik hosszabb és íveltebb pillákat varázsol, van, amiben ez mind megtalálható, a másikban van E-vitamin, ennek ívelt a keféje, vagy olyan speckós a feje, hogy ne tapadjanak össze a szempillák, egyet megfogok, nem kell nekem félméteres pilla, meg olyan dús, legyen a legegyszerűbb. Irány az arcápolás...ejj, itt is mekkora választék, eltér árban, ez tégelyes, a másik tubusos, ebben vitamin van, a másikban gyümölcskivonat, a harmadikban Q10, meg kollagén, meg ez simít, az feszesít, ránctalanít, ez száraz bőrre, amaz normálra, vagy vegyesre, ez regenerál és esti, amaz nappali, sok olvasás és tanakodás után landolhat a kosárba a többi szerzemény közé. De ha arckrém, kéne tonik is, csak győzzük türelemmel, mert mindet meg kell nézni és fontolni, hogy melyiket a sok közül. Az egyik tonizál, a másik hidratál és frissít, egy fertőtlenít, mattít, leszárítja a pattanásokat, eltüntetni a mitesszereket, tisztítja az arcbőrt, szóval van itt minden, mint a mesékben. Annyi mindent tudtak, hogy már meg se lepődnék, ha még beszélni is tudnának. De ha arcápolás, akkor bőrápolás, nem igaz? Szóval irány a testápolási részleg. Hol is kezdjem, kéne valami bőrradír, ha van arcradír, miért ne akarnánk mindenhonnan eltüntetni a felesleges és elhalt hámréteget, szóval ez mehet a kosárba, de ha nem vagyunk restek, otthon majd összekeverjük, hiszen olvasni lehet a neten, mi kell hozzá, egy kis cukor, meg méz meg olíva olaj és kész is, max lehet speckózni, valami finom fűszert bele, vagy gyógynövényt valami plusz hatás érdekében. úgyhogy marad csak valami testápoló. Itt mondjuk normális a kínálat, van normál, száraz bőrre, meg egy kicsit ezek megcsavarva, hogy száraz és még érzékeny is, vagy fakó, dehidratált, valamelyik feszesít, a másik állítólag eltüntetni a narancsbőrt, valamelyikhez görgős fejet adnak, hogy mélyebben be lehessen masszírozni a bőrbe, és jobban hasson. Itt is mondjuk elidőzök, mert megvan, milyen bőrtípusra kell, de itt az illatok a fontosak, egyiknek finom és szolíd, a másik émelyítően édeskés, a harmadik tömény, száraz, kicsit kesernyés, van gyümölcsös, csokis, kókuszos, vaníliás. Puff neki, még a kiszerelés változékony, ez pumpás, amaz csavarós-kupakos, vagy csak felpattintós tetejű, vagy tégelyes. Oké, ez is megvan, megnézem, felmérem a zsákmányt, megvan-e minden, a pénztár felé veszem az utam, közben töröm a fejem, mit felejtettem el? Ha fontos volt, otthon ha keresem, úgyis megtudom, mit felejtettem el, majd másnap bepótolom. És ez csak az alap, nem vettem semmi extrát, hajspray, vagy hajlakk, vagy zselé, nem vettem lábspray-t, vagy ilyen-olyan szérumot, ami eltüntetni a fáradt karikákat a szem körül, vagy a pici mimikai ráncokat a száj széléből...huh, ilyenkor érzem, hogy igen, jó nőnek lenni, csak fáradtságos.