Hisztis pasik...

Jó kis cím, igaz? Egyből megakad rajta a szem, mi az, hogy hisztis pasik. Elvégre keveset halljuk, hogy na, már megint hisztizik a csávó, mindig a csaj csapja ki a biztosítékot, mert most havija van, agyára mentek a hormonok, satöbbi, ki mivel magyarázza. Na, de mi van, ha ez az ellenkező nemre is igaz?

Mert ki állítaná, hogy a pasik sose hisztiznek. Jó, most nem a pici pöttömökre gondolok, hiszen a gyerekhiszti az más, nem tudja még elmondani igazán, mi a baj, úgyhogy így adja az ember tudtára...mármint én így próbálom felfogni.

De a pasik is igenis hisztiznek. És akkor most elemezzük a velem megtörtént hisztiket, mert gondolom mindenkinek van valami kedves kis technikája. Ott van az elsőszámú, igen, megint számozni fogom őket, mert lesz belőlük pár. Szóval ő az a típus, akinek van egy tabu témája, legyen az az anyja, egy korábbi exe, valamelyik sport, bármi. A lényeg, hogy van egy téma, ami ha előkerül, akkor már látszik,hogy gyülekeznek a felhők, és be kellene fejezni, még mielőtt rendesen belevágnék, mert baj lesz belőle. Nem sértegetem, csak megemlítek neki valamit. Erre a reakció, hogy én bunkó vagyok, tele a töke, hogy folyton baszogatom, és olyan stílus kerül elő, hogy csak lesek, hogy ez hogy jön ide, csak valamit megjegyeztem. Pedig nem mondtam, hogy az anyja egy boszorkány, és a kotyvaléka ehetetlen, vagy hogy a sport, amit éppen zombiként bámul a tv-ben értelmetlen, és valami hasznosabb élvezetesebb dolgot is csinálhatnánk helyette. Ő mégis kiborul, hisztizik, csapkod, hadonászik, és indok nélkül támad, sőt már kezdi sértegetni és előhozni a mi hibáinkat és esetleges hobbijainkat. Na igen, ennyi elég, ilyenkor jön, hogy kapja a kabátját, és azzal a szöveggel, hogy szív egy kis friss levegőt elviharzik, aztán kis idő után visszajön, és úgy tesz, mintha mi se történt volna, esetleg leül mellénk a kanapéra, és mintha előbb valami gonosz klónjával történt volna az összeütközés értetlenül bámul ránk.

Na igen, de a kedvencem akkor is a kettesszámú. Ő az, aki már az összeszólalkozás előtt tudja, vesztett a meccs, és kivételesen nem neki van igaza. Hogy érinti? Hát persze, hogy szarul, hogy egy nővel szemben veszít, lehet ez még annál szarabbul érinti, mintha egy gyengébb pasi keményen lezúzná. Mi a reakció, közbevág, nehogy elmondhassuk az érveinket, és mivel nem tud érvelni, egy menekülés marad, a támadás és a vállrángatás, hogy persze, csináld, ahogy akarod, ez akkor is hülyeség, az egész úgy rossz, ahogy van. És ha meg mered kérdezni, hogy oké, ha rossz, akkor mondja el, mi nem működik, hogy a hiba, mivel nem tudná megmagyarázni, legyint, hogy képtelenség velünk bármit is megvitatni, fejezzük be az egészet, hiszen úgysincs igazunk. Persze, akkor bizonyítsa be, nem igaz? Ő elégedetten továbbsétál, hogy na, a vesztes csatát is az ő oldalára fordította, és meg magamban nevetek, hogy a kis lüke alulmaradt, és milyen gyerekesen kezelte a helyzetet.

Akkor akivel még volt dolgom, az hármasszámú. Uhh, még visszagondolni is szörnyű, ahogy tüntetőlegesen nem szól hozzám, elmegyünk napokon keresztül szótlanul egymás mellett, én nem kérek bocsánatot, mert már számtalanszor eljátszottuk, hogy beletörődtem, és azt mondtam, oké, bocsánat, holott abban az esetben tényleg nem én bántottam meg. De nem, most erős leszek, és nem hagyom, akármennyire is játssza a sértődöttet, nem fogok én odamenni, amikor megint nem én tehetek róla, és ő nem képes beismerni, hogy hibázott, holott a múltkor is elnézést kértem, sőt, még napokig engeszteltem, amiért megbántottam. Ő bezzeg mit csinál? Duzzog, ott sündörög mellettem, nem kerülne neki semmibe, hogy azt mondja, oké, bocsi, most én szúrtam el, én voltam a barom, hanem mintha elvárná, várja, mikor mondom, hogy oké, fejezzük be, sajnálom. Na egy frászt, akkor duzzogunk hetekig, amíg megint bele nem fáradok, és azt nem mondom, hogy elég, hagyja abba a duzzogást, elnézést. Mert én olyan barom vagyok, és nem tudom tovább nézni, amit csinál, ahogy makacsul azt mondja, azért sem, egy férfi sosem hibázik...hehe, na persze :P

Na igen, a lista elég hosszú, én meg nem fogok kis esszét írni, mert mindenki csak beleunna az olvasásba. De azért ennek érdemes lenne utánanézni, hogy miért hisztiznek a pasik is olyan alkalomszerűen minden hónapban...talán nekik is havi bajuk van? :D

Hülye picsa vagyok...

Ja, meglepő, de én már nem tudok meglepődni, eddig se változtam, remélem majd legközelebb okosabb leszek. De valahogy nem értem meg az embereket. Itt ez a jóképű adonisz, minden tökéletes, kívánni se lehet jobbat. Gondolom, na, végre valóra vált egy álmom. Erre jönnek a gondok, először azt mondja, úgy szeret, ahogy vagyok, így lettem neki teremtve, satöbbi-satöbbi. Aztán jönnek a finom sanda célzások, hogy jó lenne, ha erről leszoknék, azt meg egy kicsit hanyagolnám. Na, mondom oké, akkor ennyit még bevállalok, ennyi változás belefér részemről. Na de ez sem elég, vérszemet kap, előkapja a vésőt meg a kalapácsot, és elkezd átformálni a kénye-kedve szerint...és mi a végeredmény? Részemről teljes szétesés, oda az egyéniségem, mert annyira igyekszem, hogy valami másra hasonlítsak, hogy teljesen kifordulok önmagamból...és mi a válasz a másik részéről? Jah, hogy már nem vagyok ugyanolyan, mint amikor megismert, teljesen megváltozott, rám se ismer, és már nem vagyok annyira érdekes...egyszóval a nagy igyekezet, hogy megfeleljek pont az ellenkezőjét érte el, unalmassá váltam, és már nem kellek...ezt megszívtam...

Amúgy sosem értettem a pasikat, tökre kiismerhetetlenek, sose értem, most mi bajuk van. Ott van mondjuk az Egyeszámú, nevezzük így, ne nevén, mert még később magára ismer, és bedurcizik. Szóval egyesszámú folyton kiakad, hogy én miért nem tudok az a gyenge nő lenni, aki nem tud egyedül megállni a lábán, aki ennyire önálló akar lenni, nem fogad el segítséget, ha nehéz dolgot cipel, vagy megköszöni, ha kinyitják előtte az ajtót, csak furcsállja...hát, egyesszámú nem tudja, hogy az elődje, akit számszerűen nem kettesszámúnak kéne nevezni, de hát másodszor kerül említésre, szóval marad kettesszámú folyton adta a kemény csávót, aki szerint egy férfi ha érzékeny, az tutira buzi, aki nemcsak beelőzi a csajt az ajtóban, de el is felejti megfogni, amíg az bekullog mögötte, jah, és akinek még véletlenül se jut eszébe legalább megkérdezni, hogy segítsen-e. Nála a nő csak egy szériatartozék, kell neki, de nem igazán becsüli, mert mint mondja, ha lelép van helyette másik...na igen, és ennek a kapcsolatnak ki issza meg a levét? Naná, hogy egyesszámú, mert nem tudja elhinni és felfogni, hogy én megszoktam, hogy csak vagyok a pasi mellett és nem érti miért furcsállom, ha kedveskedik, és úriember módjára viselkedik, pedig az lenne a normális. És tudja, hogy azt fogom mondani, hagyjad csak, bírom, mégis megkérdezi újra meg újra, de én így szeretem, mert tudom, figyel rám, sőt, ha nem kérdezné, még én lennék kiakadva, hogy na, ő is kezd bunkó lenni. Na igen, mi nők, ember legyen a talpán, aki kiigazodik, mit is akarunk, de nyugi, ha néha finoman nyöszörgök, vagy gyengéden nekiütöm a zacskót a lábadnak, kérdezd, hogy segítsek? És közben meg se várva a választ, tessék elvenni a kezemből, mert úgyse fogom bevallani, hogy kell a segítség, elvégre nem így vagyok beprogramozva.

Na, de mi van, ha egyesszámú már nem bírja tovább, és azt mondja, elég, keres magának valami csajt, aki engedi, hogy mellette férfinak érezze magát, és a segítségnyújtások visszamondásával teljesen megsérti teljes férfi mivoltjában? Akkor rácsesztem, de nagyon, és szívhatom a fogam, hogy na, ilyen lehet, nem lesz több. Sebaj, aki hülye, az hülye, meg a hibáinkból tanulunk. Csak az a ciki, hogy ezek a normális-arrogáns pasik nem ritmikusan egymás után következnek, mert akkor tudnám, hogy most figyelj kiscsaj, jön a "szőke herceg"...

Hisztis pasik

Mai témám a hisztis pasik. Persze, méghogy ők nem nem hisztiznének?! Kedvenceim tudnak lenni azok a pillanatok, amikor előtör belőlük a hiszti. És hogyan jelentkezik? Először kell valamilyen téma, egy ok, egy ürügy. Meg is van. Akkor további összetevő egy érdekellentét, vagy elég egy csipetnyi félreértés esetleg