Beskatulyázva a hasonlóság miatt...

Eltelt egy elég hosszú idő, nem írtam, de most itt vagyok megint. Sajnos összejöttek a dolgok, és fáradtan nem volt erőm leülni a gép mellé...meg amúgy is, semmi jót nem tudtam volna írni, elszállt a Múzsa, és ha nincs ihlet, hiába erőlködnék, semmi jó nem jutna eszembe, és csak valami katyvaszt lesz belőle...

Na, de lényeg ami lényeg, így megint volt pár szabad percem gondolkodni...na igen, itt máris rosszul hangzik, én és a gondolataim, ajaj, mi fog ebből kisülni. És rájöttem valamire, hogy az embert a régi események és emlékek hogy formálják át az idők során. Na, tudom, nagy cucc, ezt eddig is tudta mindenki, de én arra gondoltam, hogy egy nő életében mekkora változásokat okozhatnak a pasik. Ha belegondolok, minden korábbi pasimban volt valami, ami megtetszett, a stílusa, ahogy öltözködött, ahogy beszélt, a szemei, ahogy megnedvesedtek vagy csillogtak, a gesztusai, a mimikája, minden. És mindegyiknek volt valami kis sajátossága, ami csak rá vallt. Aztán ahogy megyek az utcán, látok egy helyes pasit, hátulról, végigmérem, hümm, nem is rossz, micsoda formás fenekek, erős karok, áramvonalas idomok, és a hangja is mesés, férfiasan mély, és andalítóan zümmögő...aztán megfordul, és mintha arcon borítana egy pohár jéghideg vízzel, szó szerint összeborzadok, hogy huh, mégse olyan rossz. Aztán teszek pár lépést, és azon töröm a fejem, vajon mitől ábrándulhattam ki belőle ilyen hamar. Aztán leesett sok hasonló eset után...volt benne valami, ami egy korábbi kapcsolatra emlékeztetett, és eszembe jutottak az akkori gondok, bajok, kudarcok, és egyből a mesés idegent ez miatt a pici hasonlóság miatt beskatulyáztam a "VIGYÁZZ!!! VESZÉLYES!!!" alakok közé. Holott nem kéne, de mégse tudok vele olyan könnyedén beszélgetni, ahogy a szemébe nézek, mintha az a zafíros kékség nem is ezé a jóképű idegené lenne, hanem egy korábbi ex nézne vissza, ahogy nevet, a hajába túr, idegesen megigazítja a nadrágját, mind-mind egy korábbi kudarcot juttat eszembe, amitől megijedek, inamba száll a bátorságom, és semmi kedvem megint belekóstolni, mert a korábbi sikertelen kísérletekkel egy kalap alá véve még a kezdetekkor halálra ítélem a kapcsolatot. És kivel szúrok ki igazán? Mindkettőnkkel, mert neki nem adok esélyt, olyanhoz hasonlítom, akihez nem méltó, nem is ismerem rendesen, de máris félek, ő is majd csinál valami butaságot, amivel elszomorít, megbánt. De vesztes vagyok én is, mert futni hagyok egy újabb lehetőséget, esélyt se adok a "Nagy Ő"-nek, meg se akarom ismerni igazán, mert úgy vélem, jobb is így, ha hasonlít, ő is ugyanolyan lesz, mint a másik volt! Hülye vagyok, nagy nagyon, felelőtlenül pakolom szegényt egyik skatulyából a másikba, és mekkora szemét vagyok, hiszen mi jogon merem elítélni, még nem is ismerem igazán, mégse hagyom neki, hogy rendesen bemutatkozzon...de akkor javítsuk ki a hibákat, nagy levegő, csak a szépre gondolok, belenézek azokba a hatalmas zafírkék szemekbe, elmerülök a kékség hullámaiban, és hagyom, had beszéljen Ő is...ki tudja, de remélem kellemesen fogok csalódni...

Szeretlek, szeretlek...

Mitől is válik ez a kifejezés annyira elcsépeltté? Sajnos ma már annyira közkedvelt, hogy ez a szó, ami leveszi a nőt a lábáról, ha a férfi gyengéden átkarolja, és azt mondja a szemébe nézve, "szeretlek". Van, aki ezt komolyan gondolja, de van, aki csak azért mondja, hátha ezzel megpuhul a pipi és benne lesz egy gyors numerában. És sajnos hála a kapitalizmus pénzszippantó ünnepeinek - itt főleg a Valentin-napra gondolok - amikor a szeretetet egy puha plüssmacivan egy doboz desszerttel vagy néhány szál vörös rózsával ki tudjuk fejezni. Na ne már, de komolyan. Ennek az ünnepnek annyi a haszna, hogy a cuccokat 2-3-szor annyiért rásózzák az emberre, és főleg felesleges dolgokat veszünk, a csoki elfogy, de a maci ott fog porosodni az évek során gyűlő medvegyűjteményben, ránézünk, azt mondjuk, jah, ezt az XY-tól kaptam, mert szeret. Hát igen, és XY annyira biztos akart lenni a dolgában, hogy a megvett macinak még a pociján is ott éktelenkedjen ez a sablonossá vált kijelentés.

Mert azt mondom, aki igazán szereti a másikat, az nem csak az évnek ezen az egy napján lepi meg a másikat, nem csak ezen a napon rohan, hogy minden divatos kiegészítője meglegyen. Meg ez a "szeretlek" dolog is néha olyan elcsépeltnek hangzik, és sajnos hajlamosak lehetünk arra, hogy megszokásból mondjuk a másiknak, ahányszor megcsókoljuk, megöleljük. Ilyenkor meg elgondolkodunk, hogy ez most tényleg szívből jött, vagy már megszokta, és olyan lett, mint amikor átkapcsoljuk a TV-t, mert úgyse nézi mert már rég elaludt rajta, felriad és rávágja félálomban, hogy "na, mivanmivan, néztem a TV-t, ne kapcsolgasd". Megszokta, és mindig az adott helyzetben ezt mondja.

Meg a másik, amikor már kicsit idegesítően hat ez a szó, ha minden egyes 5 percben elhangzik. Láttam már pár srácot, akik már a vészkijáratot keresték, amikor a csini csajszi rajtuk csüngött, gügyörészett nekik és folyton mondogatta, mennyire szereti őt. Lehet a csávónak rossz volt a rövidtávú memóriája? Nem hinném, de már engem is kicsit idegesített. Vagy a másik, amikor cuppannak a puszik, elcsattannak a csókok, és minden puszi előtt azt mondják egymásnak, szeretlek. És mit hall a külsős? Szeretlek-cupp-szeretlek-cupp...egy idő után elég idegesítő tud lenni, és elcsépelt, mert ha valaki ilyen sokszor ismételgeti, mennyire szeret két dologra tudok gondolni. 

Vagy ennyire bizonytalan, és úgy gondolja, minél többször ismételgeti, annál jobban meg tudja győzni a másikat hogy tényleg mennyire szereti, vagy szeretné végre ezt az egy szót hallani szíve választottkjától, mert azt hiszi ez a "szeretlek"-szóáradat talán megtöri a makacsnak vélt lovagot, és majd kiönti nekünk szíve vágyát és minden velünk kapcsoaltos érzését. Ugyan, ezt ugye tényleg nem hisszük el?

Hiszen mit ér az, ha azt mondjuk, szeretlek, de nem is gondoljuk komolyan, csak ez olyan felszínes és berögzült dolog? Azt mondják, aki igazán szereti a másikat, az szavak nélkül is megérti, és már annyira ismeri a gondolatait, hogy szinte befejezi a mondatot a másik helyett. Lehet nem mondja el napi százszormeg ezerszer, hogy mennyire imádja, mégis midketten tudják, mit és hogyan is érez a másik.És ez az igazi szeretet és szerelem, ami akár százszor is többet érhet, mint egy kimondott szó, ami mögött nincs érzelmi háttér.

De azért ha tényleg szívből jön ez az egy szó, mindenkit levesz a lábáról, és teljesen elolvadunk tőle...

A páratlan sose jó...

...és ez tényleg így van. Ahányszor szórakozni mentem másokkal, amint páratlanná vált a felállás, valaki mindig félrekerült. Sajnos ez még a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordul, de a legjobb, ha páros a felállás. Ilyenkor páronként is lehet beszélgetni, senki nem marad ki semmiből, nem ül kukán, és bámul ki a fejéből, hogy jó a társaság, csak nincs kivel miről beszélgetni. De egy baráti társaságnál még nincs is gond, de ha már egy pár mellé kell becsapódni, az mindenki számára kínos lehet. Sajnos nemegyszer előfordult, hogy részese voltam ilyennek, és ilyenkor egyből mi jut eszünkbe, hogy na, lehet ki kéne hagyni, vagy menni egyedül, mert esetleg zavarom a másikakat, attól függetlenül, hogy azt mondták, menjek nyugodtan, nincs vele baj. De ha nekik nem is okoz gondot, mások egyből mire asszociálnak? Na, itt egy magányos csaj, jött, hogy nézze smaciznak meg ölelkeznek a szerelmesek, meg hogy nincs neki senkije, most jött legeltetni a szemét irigykedve másokon.

Bár ezt sosem értettem, hogy hármasban miért nem lehet szórakozni menni. Ha egy pasival megy két csaj, egyből a kedves hölgytársak

Ismét itt...

Majd egy hónapja, hogy utoljára írtam valamit. De visszatértem, igyekszem megint írni, ahányszor eszembe jut valami érdekesnek ígérkező téma, és persze amikor időm is engedi.

Most egy videót hoztam nektek, aki már látta, annak nem lesz újdonság, de kihagyhatatlan, nagyot alkot Mark Gungor, ahogy bemutatja a férfi és a női agy közötti különbséget.

Jó szórakozást!