Hülye picsa vagyok...

Ja, meglepő, de én már nem tudok meglepődni, eddig se változtam, remélem majd legközelebb okosabb leszek. De valahogy nem értem meg az embereket. Itt ez a jóképű adonisz, minden tökéletes, kívánni se lehet jobbat. Gondolom, na, végre valóra vált egy álmom. Erre jönnek a gondok, először azt mondja, úgy szeret, ahogy vagyok, így lettem neki teremtve, satöbbi-satöbbi. Aztán jönnek a finom sanda célzások, hogy jó lenne, ha erről leszoknék, azt meg egy kicsit hanyagolnám. Na, mondom oké, akkor ennyit még bevállalok, ennyi változás belefér részemről. Na de ez sem elég, vérszemet kap, előkapja a vésőt meg a kalapácsot, és elkezd átformálni a kénye-kedve szerint...és mi a végeredmény? Részemről teljes szétesés, oda az egyéniségem, mert annyira igyekszem, hogy valami másra hasonlítsak, hogy teljesen kifordulok önmagamból...és mi a válasz a másik részéről? Jah, hogy már nem vagyok ugyanolyan, mint amikor megismert, teljesen megváltozott, rám se ismer, és már nem vagyok annyira érdekes...egyszóval a nagy igyekezet, hogy megfeleljek pont az ellenkezőjét érte el, unalmassá váltam, és már nem kellek...ezt megszívtam...

Amúgy sosem értettem a pasikat, tökre kiismerhetetlenek, sose értem, most mi bajuk van. Ott van mondjuk az Egyeszámú, nevezzük így, ne nevén, mert még később magára ismer, és bedurcizik. Szóval egyesszámú folyton kiakad, hogy én miért nem tudok az a gyenge nő lenni, aki nem tud egyedül megállni a lábán, aki ennyire önálló akar lenni, nem fogad el segítséget, ha nehéz dolgot cipel, vagy megköszöni, ha kinyitják előtte az ajtót, csak furcsállja...hát, egyesszámú nem tudja, hogy az elődje, akit számszerűen nem kettesszámúnak kéne nevezni, de hát másodszor kerül említésre, szóval marad kettesszámú folyton adta a kemény csávót, aki szerint egy férfi ha érzékeny, az tutira buzi, aki nemcsak beelőzi a csajt az ajtóban, de el is felejti megfogni, amíg az bekullog mögötte, jah, és akinek még véletlenül se jut eszébe legalább megkérdezni, hogy segítsen-e. Nála a nő csak egy szériatartozék, kell neki, de nem igazán becsüli, mert mint mondja, ha lelép van helyette másik...na igen, és ennek a kapcsolatnak ki issza meg a levét? Naná, hogy egyesszámú, mert nem tudja elhinni és felfogni, hogy én megszoktam, hogy csak vagyok a pasi mellett és nem érti miért furcsállom, ha kedveskedik, és úriember módjára viselkedik, pedig az lenne a normális. És tudja, hogy azt fogom mondani, hagyjad csak, bírom, mégis megkérdezi újra meg újra, de én így szeretem, mert tudom, figyel rám, sőt, ha nem kérdezné, még én lennék kiakadva, hogy na, ő is kezd bunkó lenni. Na igen, mi nők, ember legyen a talpán, aki kiigazodik, mit is akarunk, de nyugi, ha néha finoman nyöszörgök, vagy gyengéden nekiütöm a zacskót a lábadnak, kérdezd, hogy segítsek? És közben meg se várva a választ, tessék elvenni a kezemből, mert úgyse fogom bevallani, hogy kell a segítség, elvégre nem így vagyok beprogramozva.

Na, de mi van, ha egyesszámú már nem bírja tovább, és azt mondja, elég, keres magának valami csajt, aki engedi, hogy mellette férfinak érezze magát, és a segítségnyújtások visszamondásával teljesen megsérti teljes férfi mivoltjában? Akkor rácsesztem, de nagyon, és szívhatom a fogam, hogy na, ilyen lehet, nem lesz több. Sebaj, aki hülye, az hülye, meg a hibáinkból tanulunk. Csak az a ciki, hogy ezek a normális-arrogáns pasik nem ritmikusan egymás után következnek, mert akkor tudnám, hogy most figyelj kiscsaj, jön a "szőke herceg"...